Szofija Gubajdulina

Szofija Gubajdulina hárfára, brácsára és fuvolára írt triója (1980), mely tetszés szerint narrátort is felléptethet – szerzője bevallása szerint – két egymással ellentétes irodalmi jelenség hatására született. Egyfelől Gubajdulinára mély benyomást tett Iv Oganov moszkvai író műve Szajat-Nováról, a híres örmény trubadúr költőről, zeneszerzőről és mesélőről. A másik hatást Francisco Tanzer, 20. századi német költő versei képviselik. Eleven keleties színezet és tipikusan nyugati tudatosság egyen- súlyából születik a darab. A két irodalmi előkép – minden különbözősége ellenére – egyaránt elmélkedő és kifinomult. Iv Oganov bizonyos kifejezései, mint például „a virág fájdalmának megpróbáltatása” vagy „harangzúgás nőtt az éneklő kertben” és „a lótusz lángra gyúlt a zenétől” konkrét inspirációt jelentettek Gubajdulina számára az ábrázolandó kert hangzásának elképzelésében. A kert extatikus virágzását Tanzer reflexiói egészítették ki a világról és a teljességről. A zenei forma a természetes felhangok világos színeinek és a kis szekund és kis terc ezzel ellentétes világának ütköztetéséből születik meg.